Almás zellekrémleves

Egy barátom barátjának a szomszédjának a testvére, tehát véletlenül sem én, nagyon kriminális gyerek volt, ha evésről volt szó.  Na jó, lehet hogy mégis rólam van szó…
Semmi perc alatt eltanultam a szüleimtől, hogy mi az amit nem szeretünk és mik azok a fél mondatok, amivel egy-egy étel meg nem evését meg lehet magyarázni. Ezt a tudást legfőképpen a vasárnapi húsleveseknél kamatoztattam. Lelkesen állítottam, hogy szerintem az éppen akkor elkészült leves megsavanyodott, vagy hogy ez most biztosan nem a nagymamám által gyúrt tészta, hanem az a sápadt bolti, ami összelisztezi a levest és egyébként is szét lett főzve.  Ez a “vasárnap – akkor húsleves” szokás a mai napig nagyon sok helyen visszatérő dolog. Gyerekként nem annyira örültem ennek, mint amennyire a szüleim szerették volna. Nálunk a húsleves mindig tiszta, leszűrt állapotban került az asztalra. Ez kivételesen nem miattam volt, a nagymamám így készítette mióta az eszemet tudom és azóta anyukám és én is így járunk el. Úgyhogy emiatt nem volt okom hisztizni. De trükkös gyerek voltam, mindenre találtam megoldást.

Anyukámék különféle trükkökkel próbálkoztak, hogy mivel lehet rávenni engem arra, hogy megegyem a húslevest. Mivel tudták hogy nagymamám által gyúrt levestésztát, meg a nagy puha grízgombócokat is nagyon szeretem, így hol az egyikkel, hol a másikkal töltötték meg a tányérom, amihez persze minden esetben járt egy merőkanál leves is. Ez volt az egyetlen módszer, amivel rá tudtak venni, hogy egy kevés levest kikanalazzak a tányéromból.

A zöldségek mindig egy külön tányéron voltak feltálalva, ahonnan mindenki kedvére válogathatott. Azt gondolom mondanom sem kell, hogy az volt az a tányér, aminek a közelébe sem szerettem kerülni. A zöldségek illatától, amit akkor még szagnak éreztem egyenesen felállt a hátamon a szőr. A legnagyobb ellenségem a zeller volt, amit egyszer meg is kóstoltattak velem. Valami förtelmes élményként emlékszem rá, ami valamiért annyira belém ivódott, hogy amikor pár éve zellekrémlevessel kínált az egyik barátnőm, akkor nagyon nehezemre esett eljátszani, hogy örülök a meghívásnak. Enyhe undorral kanalaztam bele a fehér trutyiba – mert hiába imádom a krémleveseket, a zellerundorom miatt még a gyönyörűen sima krémlevest is képes voltam trutyinak érezni – miközben erősen figyeltem arra, hogy ne vegyek levegőt. Talán úgy nem érzem az ízét és a szagával sem kell vérremenő harcot vívnom. Ahogy közeledett a kanál, éreztem ahogy egy izadtságcsepp folyt végig az arcomon, de tudtam, hogy elég erős leszek és megcsinálom. Meglepetésemre nagyon ízlett a leves. Annyira, hogy még repetát is kértem. Valahogy azóta már a szagból is illat lett. Imádom a zeller illatát amikor krémlevest vagy zellerchipset vagy akármi mást készítek belőle. Így jutottunk el odaáig, hogy mára már több zelleres receptem is van, amiből ma az almás verziót mutatom meg nektek. Amúgy faék egyszerű, meglepően jól összejönnek a különböző ízek és a téli hidegben elképesztően jól átmelegíti minden porcikánkat.

Hozzávalók 4 főre:

0,5 kg zellergumó
3 alma
1 vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
2 dl habtejszín
5 dkg vaj
5 dl húsleves
5 dl víz
3 evőkanál barnacukor
10 dkg parmezán
só, bors

A hagymát felkockázzuk, a fokhagymát felaprítjuk majd vajon megfonnyasztjuk. Ezután mehet az edénybe a felkockázott zeller és 3-4 percig együtt pirítom. Egy almát megpucolunk, kiszedjük a közepét, felkockázzuk és ezt is az edénybe küldjük a zeller mellé. Felöntjük a húslevessel és a vízzel és kb. 30-35 perc alatt puhára főzzük.

Közben a másik két almát is megpucoljuk, kiszedjük a közepét és kb fél centi vastag karikákat vágunk belőle. Egy edénybe beleszórjuk a cukrot és közepes lángon sűrű kevergetés mellett karamellt készítünk belőle. Amikor a karamell folyékony, beleszórjuk az almakarikákat, jól megforgatjuk majd tálcára helyezzük őket, a maradék karamellt pedig tányérra öntjük. A parmezánt lereszeljük kislyukú reszelőn, 2-3 centis korongokat formázunk belőle egy sütőpapíron, majd 180 fokos sütőben megsütjük  5-10 perc alatt. Nagyon figyeljünk rá mert könnyen megég.
Egy citrom levét facsarjuk ki, szűrjük le és keverjük össze 2 evőkanál olivaolajjal. Közben a maradék karamell is megszilárdul, ezt rakjuk egy mozsárba és törjük apróra.

Mikor már puha a zeller, akkor egy botmixerrel pürésítjük a levest. Én azt  a trükköt szoktam alkalmazni, hogy ezután egy kislyukú szűrőn átpaszírozom a levest, mert így sokkal krémesebb lesz. Persze ez nem kötelező, de így elkerülhetőek az esetleges darabkák. Most visszarakhatjuk a főzőlapra a levest és felönthetjük a habtejszínnel. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és ha túl sűrűnek találjuk, akkor adjunk hozzá egy kevés vizet. Ha pedig ennél sűrűbben szeretnénk, akkor főzzük még, hogy szépen tovább sűrűsödjön. A lisztes sűrítést mindenképpen felejtsük el.

Ezután már csak tálalni kell. Merjünk a tányérba levest, helyezzünk rá egy karamellizált almaszeletet, szórjuk meg zúzott karamell porral, tegyünk rá egy parmezán korongot és csepegtessünk rá a citromos olajból. Amennyire furán hangzik ez a társítás, annyira nyammognivaló a végeredményt. Próbáljátok ki!

Amúgy meg ha nincs kedvetek a karamellizált almával, a parmezánnal meg az olajjal pepecselni, akkor reszeljetek bele füstölt sajtot a tálaláskor és az is nagyon tuti lesz. 🙂

zellerkremleves2zellerkremleves1

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s