Zalából származom egy majdnem 400 fős kis faluból. Petrikeresztúr olyan kicsi falu, hogy nagyon sokáig nem volt óvoda, így nagycsoportos koromig a nagymamámékkal voltam otthon. Sok időt töltöttem velük és a szomszéd Nusiékkal is. Jó érzéssel gondolok vissza erre az időszakra.
Nagyon élveztem például azt, amikor lehetett dolgozni a földeken. Mindig kísérgettem a nagymamámat, hogy én is szeretnék kapálgatni vele együtt. Egyszer megleptem azzal, hogy szépen kigyomláltam a paprika közül a szándékosan odavetett már nem is emlékszem hogy micsodát. Arra mondjuk pontosan emlékszem, hogy mennyire volt ettől boldog szegényke. Az azért tipikus, hogy a földmunkázást addig élvezi az ember, amíg SZERETNÉ csinálni, de amikor már kukoricát KELL egyelni a tűző napsütésben, az már nem annyira finom.
Nagyon kemény kiscsaj voltam amúgy. Cseppet sem okozott gondott, amikor a szomszédékkal a traktor platójáról trágyáztuk a földeket, amikor szalmabálákat görgettünk a tárolóba, amikor hordtuk a moslékot a disznóknak. A tehénfejés minden pillanata itt van a szemem előtt és az orromban érzem a szagokat is. A friss tej szagával és az ízével nem tudtam soha megbarátkozni, pedig bőven lett volna lehetőségem fogyasztani, de máig ha eszembe jut az a szag, összerándul a nyomrom. Az az érdekes, hogy az aludttejet viszont imádtam. Ennek az volt az oka, hogy tudtam: ha aludttej van, akkor előbb vagy utóbb a nagymamám biztosan fog készíteni egy jó adag krumpliprószát.
Máig nagyon közkedvelt kaja felénk a prósza. Országszerte megtaláljuk különböző éttermek étlapjain, ahol rámennek a tócsifélékre…. Viszont általában ezek a helyek összekeverik a krumpliprószát a tócsival, a macokkal vagy éppen ki hogy hívja. Egyébként valószínűleg ez a soknevűség az oka annak, hogy a prószát is simán csak a tócsi 82. nevének gondolják.
No de mi a különbség a tócsi és a prósza között? Míg a tócsiba a reszelt burgonyán, a són és a liszten kívül rakunk fokhagymát, borsot és tojást (van aki pirospaprikát is), addig a prószába csak kefírt vagy aludttejet. Én személy szerint mindkettőt szeretem, de a prósza áll szívemhez közelebb.
Hozzávalók 2-3 fő részére:
3 nagy krumpli
5 evőkanál finomliszt
225 g kefír (egy nagy dobozos kefír fele)
ízlés szerint só
1 kis tejföl
1 kis lilahagyma
A krumplit megpucoljuk, megmossuk, apró lyukú reszelőn lereszeljük. Kevés sót szórunk rá, majd pár perc múlva leöntjük a levet amit kienged magából. Beleöntjük a kefírt, majd folyamatos kevergetés mellett adagoljuk hozzá a lisztet. Végül ízlés szerint sózunk még rajta. A krumplimasszát felhevített, olajjal kikent serpenyőben sütjük ki közepes hőfokon, akár a palacsintát.
Amikor minden kész, már tálalunk is. Kiterítünk egy prószát a tányérra, megkenjük tejföllel, majd megszórjuk lilahagyma szeletekkel.
Készítsétek el a saját ízlésetek szerint és osszátok meg velem a képeket. A prószával nem tudtok hibázni. Egyszerű, zalai, finom, nyammmm!!! 🙂
Nagyon szeretem, köszi a receptet.
Nagymamám is zalai, Nemesapátiból származott. A mi receptünk úgy néz ki, hogy 3-4 fej kockára vágott hagymát megpárolunk zsíron, abba reszeljük az 5-6 db burgonyát, kb 15 dkg lisztet szórunk bele aludttejet (kefírt) öntünk hozzá , sóval ízesítjük összekeverjük. Kb egy cm vastagon öntjük a jól kizsírozott tepsibe, (“a Mami” ilyenkor még meglocsolgatta egy kis tejföllel vagy aludttejjel) szép pirosra sütjük a sütőben, ha megsült négyzet alakú szeleteket vágunk. Ezt is érdemes kipróbálni 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Szia Micka! Legközelebb ha otthon járok, akkor mindenképpen kipróbálom a recepted. Amúgy az én nagymamám is a tepsis sütést favorizálta, a serpenyős sütést az utóbbi időben kezdtük csak el. Igazából mindkettőt nagyon szeretem. 🙂 Ha szereted a zalai ételeket, akkor kövesd a nyammert, mert lesz még pár helyi fogás a jövőben. 😉
KedvelésKedvelés